2009. április 28., kedd

Karakterek - akik én vagyok

Mert akkor már én is felsorolom.

Kezdetnek a LÁNYOK.


Melissa Mao
Azt hiszem, nagyon nem meglepő, hogy vele kezdem. Hiszen az első karakterem a kis vörös balerina, aki hol vigyorog, hol nem. Már könyvet lehetne írni az életéről, akár trilógiát is, de egy kisregényt biztosan. Pedig még csak tizenkilenc éves a drágaság, nem mellesleg boszorkány és még menyasszony is egyben. Nehéz az élet, Ő már csak tudja, de szerencsére mindig van kivel megosztani. Az a lányka aki kívül-belül vörös, ha nem piros. Rendetlen toronylakó, angol-magyar gazdaglányka akinek ízlése már közeleg a tökéleteshez, nem mellesleg apuci kicsi lánya, anyuci elfeledett gyermeke. Ilyen az élet.
PLAYBY: Hayley Williams <3

Vivienne April Delany
A porcelánbaba, a lenyűgöző, ártatlan szőkeség aki úgy ugrándozik a vámpírok között, ahogy más emberek a virágok között. Észre sem véve őket, észre se véve, hogy mekkora veszélyben is van valójában. Veszélyben? Ő tudja, hogy biztonságban van. Vagy ha nem is tudja, ha érzi, hogy a halál kerülgeti és játssza vele a végső játékot, nem bánja ha veszít. Mert akkor megy oda, ahova a legfontosabb ember az életében. Utálja a feketét, szereti a színeket és az életet, csak az sem mindegy, hogy hol és milyen emberek (?) között élsz.
PLAYBY: Heather Marks

Alaine Solange
A legszebb vámpírlány, a Solange-ek gyöngyszeme. Férfiak azonban kíméljék, inkább fussanak ha meglátják mert nem biztos, hogy túlélik azt a napot. Mintha másik korból szedték volna, gyönyörű virágként, ami soha nem akar elhervadni, éppen kinyílni nem fog többet. Zsákruha, hatalmas fülbevaló és rövid, szőke haj. A korát inkább meg se tippeld, csak elbuknál a próbán. Összetört szív, de nem probléma, ha már nem is dobog. Az emlékek még ha el is halnak, Ő már nem fog soha. A képek pedig olykor beugranak. Vigyázz magara ha Forks felé jársz, esetleg az erdőben barangolsz. Ha meglátsz egy házat ami új, de mégis régies jellegű és egy aprócska tisztáson áll, a tisztás felé behajolnak az ágak, csak itt-ott szűrődik be napfény. Szóval akkor inkább menekülj, mert a szagodat már érzi is. Not just for me.
PLAYBY: Twiggy Lawson

Esme Anne Cullen
A gondoskodó, de ugyanakkor igenis szigorú anyuka, akinek nincsen valami könnyű dolga a gyerekekkel. Nem is csoda, hiszen nem mindenki bír el a vámpírkákkal még ha nem is rád fáj a foguk. Cullen doktor odaadó és szerető felesége, de mióta is? Van az már jópár éve. Jópárszáz éve. De ha egy szerelem örök és elpusztíthatatlan akkor nincs is mit tenni. És meg ne próbálj kigyógyítani belőle.
PLAYBY: Elizabeth Reaser

Noemie Marcelin Carthe
Az Upper East Side büszke lakója, aki ki nem mozdulna a lakásból Steven Stars nélkül, hiszen anélkül már nem is olyan édes. Talán az egyetlen ny-i lakos, akinek nem a gossipgirl.net a kezdőlapja. Ellentétben a legjobb barátnővel, aki mindig szinte elsőként értesül, így csak egy pillanat és már Noe is képben van. Ahogyan az UES lakóitól már megszokott, Ő sem szűkölködik anyagiakban, még ha nem is veri ezt nagy dobra és szórja két kézzel. Okos francia lányka aki ugyan odáig van a márkás cuccokért és meg is veszi őket de nem tucatjára. Az ízlés szelektív.
PLAYBY: Samaire Armstrong

Wjerk Alma
A legnagyobb cukorkaevő a világon, hiszen édességből sosem elég, bár Ő ezek nélkül is éppen elég édes. A magyar kislány angliában, hiszen ilyenek is előferdülnek néha, főleg ha a szülők elválnak. Sosem látod smink nélkül, valószínűleg még Ő se látta magát anélkül. A haj belőve a ruhák prímák, a talárt meg inkább hanyagoljuk ha kérhetem. Ha muszáj persze becsúszik, de nem mindig megy a szereléséhez. A mosolygós, kissé elvont festőművész lányka aki hol körbeugrálja a folyosót és bedumál az undok festményeknek, hol pedig csendesen ül a földön egy eldugott kis csöndes helyen, papírcetlivel és ceruzával a kezében. Hangulatember, csak óvatosan a közelében.
PLAYBY: Jac Vanek

Ugaros Karolina
A kedves, mosolygós boszorkány aki nem mellesleg tanárnéni, és nem is akármilyen. Hiszen nem minden órán vannak olyan csendben a diákok mint nála. A Néma varázslatok nehéz tantárgy, figyelmet és csöndet igényel és a Bagolykő Mágustanoda Mestertanoncai tisztában is vannak ezzel - szerencsére. Mert ha nem lennének... Nemrég mellesleg kinevezték az Eridon Házvezető-helyettesének ami nem kis munka lesz de szeretjük a kihívásokat.
PLAYBY: Harcsa Veronika

Urlich Hermina
Hosszú, fekete hajú komor leányzó. Fiatal de valahogyan mégiscsak sikerült elvenni a kedvét. Nem te döntöd el, hogy kedvel e vagy sem, neked az egészhezsemmi közöd. Majd Ő elképzel téged úgy, ahogyan szeretne, és inkább ne is akard, hogy beleszólásod legyen mert alul maradnál. Egy macska ellen még csak labdába se rúghatsz - ez a tudat azért ott virít benne. Büszke és lenéz ha ahhoz van kedve. Jó kedvében nehéz elcsípni, ritka egy alkalom, csak ötévente egyszer fordul elő. Sok szerencsét!
PLAYBY: Karina Gubanova

És akkor jöjjenek a FIÚK.

Jeremy Moore
A bukott basszusgitáros. Persze nem a gitársuliban, csak a simában esett orra, de ez nem hagyott nagy nyomot a szivecskéjén. Egy találkozás viszont annál inkább. Az iskola mögött egy kis eldugott hely, ahol a füst eltakar mindent, pedig a víz most tisztította meg a terepet. És még hősnek is előlépett, lekörözte Supermant és talán (!) még Batmant is. De inkább mondjuk azt, hogy az utóbbira hasonlít, hiszen szuperképességek nélkül emberi életet menteni nagy dolognak számít. És ő mégis képes rá. Közkívánatra meg főleg.
PLAYBY: Jeremy Davis <3
Johnathan Jess Parker
A könyvmoly, aki amúgy egy zenekarban se lenne rossz szólósnak, de hát erről ki is tudna. Nagy titkok tartója és nagy tudás tudója, de megmarad csak a kis zugában, szerényen. Könnyen zavarba hozható, feje leggyakrabban vörös színben pompázik, de hozzá tud szokni az emberekhez - általában. Nem valami nagy tömegkedvelő de a Roxfortban nem lehet ez ellen mit tenni. Göndör haja miatt előbb lesz a Hollók kviddics-csapatának kabalája - bohócként -, mint bármelyik tagja. Bár a vizesfiú szerepe is jó lesz neki, csak seprűre ne kelljen szállni - a tériszony veszélyes dolog.
PLAYBY: Nick Jonas


Szóval azt hiszem, én ennyi is voltam mára. Vannak egy páran, nem igaz? Talán többen is mint kéne. És elég nagyon-nagy részük egy éven belül készült. Szeretem-imádom mindegyiket és szerencsére nem csak én. Végre sikeredett összehozni egy ilyen listát. Úgy nézd, hogy csak pár órám van benne. oO És a holnapi biosz dogára egy mukkot alig tudok.
Azért remélem nem koppant nagyot az állad.

Nincsenek megjegyzések: