2011. december 28., szerda
2011. december 25., vasárnap
~ x-mas ;
ami pedig az eddigi idei ajándékokat illeti ;
LG LED monitor. dreamcometrue. <3 *-*, Lélekbonbon by: Steiner Kristóf, párducos mamusz, Swarowski fülbevalók, karóra, cukormázszínű kötött kardigán. <3 és persze ez még csak a kezdet, holnap kezdődik a családolás. =]
most pedig felkeltem vivit, aki kicsit bealudt a bortól. =D úgy ígértem, éjfélre hazaviszem ~
UP: vivi ittaludt, úgy húztam ki az ágyat, hogy rajta feküdt és még vagy két óráig mellette kuporogtam a Lélekbonbont olvasva. másnap reggel pedig felkeltünk, ő ment mamájáékhoz, aztán két hétre Svájcba, mi pedig indultunk először szintén mamáékhoz, aztán keresztékhez.
mamáéknál már el is olvastam a könyvet, és megint rájöttem, hogy én nem tudok ebben a fiúban csalódni. nevettem, sírtam, elgondolkodtam, aztán felszakadtak kicsit a kötöttségek és megszabadultam a láncoktól. és mesésen ír, nagyon mesésen. =]
esztike kapott harry potteres cluedot, ami ilyen nyomozós játék, de az a lényeg az egészben, hogy ha naponta négy-öt órát nem játszottunk vele, akkor egyet sem. és igazából szerintem nem azért, mert cluedo, hanem mert előhozta a családból megint a harry potter lázat. és megint belezúgtam kicsit tom feltonba ~
mamáéktól kaptam kistáskát, pénztárcát, matééktól egy kötött felsőt. =] keresztéktől egy sapka-sál együttest, szép bordó ~, meg alapozót és fekete szemceruzát, blenderrel. ó, nem, nem ezek szerepeltek a bevásárló listámon, nem ~ =] <3
~ a karácsony idén nyugis volt, laza volt, boldogan és szomorúan egyszerre telt. feri bácsi, nyugodjon békében ~
2011. december 18., vasárnap
~ micsoda gigerli ;
hogy mennyire megérte kivárni és,
hogy mennyire hihetetlenül fantasztikus volt. *-*
bëlga módira: ez volt életem koncertje ~ ='D
~ szűcskrisztián. <3 ezek a kopaszodó férfiak, ejj, a gyengéim. ~
2011. december 2., péntek
régóta azt vettem észre magamon, hogy meg akarok felelni - és nem is. vannak emberek, akik nem várnak el tőlem semmit, akiknek szinte közönyös is lehetek. de én azt akarom, hogy értékeljenek, hogy ott legyek a gondolataikban, hogy mosolyogjanak, ha eszükbe jutok. azt akarom, hogy megfelelő legyek nekik. megfelelő legyek barátnak, jó havernak, bárminek. és a szívem törik össze, ha ez nem sikerül. lehet, hogy csak én vagyok ilyen, hogy csak én vagyok az, akinek sokan fordulnak meg a fejében, aki próbál mindenkire gondolni, aki próbál mindenkivel jóban lenni és aki igyekszik mindenkivel jól kijönni. lehet, hogy csak én vagyok olyan, aki nem egyből beszólni akar és porig alázni mindenkit, aki keresi a jót az emberekben ahelyett, hogy arra lenne fel, hogy benne biztosan több van.
senkiben sincs több.
2011. december 1., csütörtök
~ az igazi rocksztár az első próbán meghal ;
2011. november 26., szombat
lazulós hétvége ~
megérkeztek a saumuriek! *-* <3 három hónap után viszontláthattam öt osztálytársamat, annyira hiányoztak már, nyugis volt az osztály nélkülük. =D sári hiányzott főleg, de vele azért rendesen tartottam a kapcsolatot végig, beszélgettünk meg minden. =] kíváncsi is vagyok a jövő hétre, mibenfog hirtelen változni az osztály hangulata, meg ilyenek. =] meg persze igyekszem optimista lenni. ='] - én bajom.
mivel a kati megint beteg, vagyis... inkább csak a szeme, de ez is éppen elég nagy baj, így meglátogattuk a kórházban. kihelyezett kiscsillag koncert lesz hétvégén csak neki. =D <3 vagy majd kilóg az ablakon, úgyis közel van presszó. =]
ami pedig a koncertet illeti, még megy a dilemma, hogy hogyan jutok el mamáékhoz is, meg koncertre is, vagy éppen nagy bánatomra csak az egyikre, de meegoldom, één meg. =] az idei december bulihónap és nem fogom kihagyni rögtön az első koncertet, ami mellesleg kiscsillag lemezbemutató. denemám!
azok a számok a kedvenceim, amiket a lecsó kezd ~ <3
2011. november 19., szombat
~ a magyar nők ;
2011. november 12., szombat
2011. november 10., csütörtök
most fentről mindent látsz,
mondd el, hogy mit tennél,
ha minden földi élet tőled kérdezné
hogy miért csak egyszer él, és miért csak akkor fáj,
és miért csak akkor érez, mikor szólítják
képzeld el, egy karnyújtás, és kézben tartod, amit érsz.
meddig várnál? otthagynád, vagy letépnéd?
mondd, mit érnél, ha elhagynád fáradt tested szigetét,
merre járnál?
ha élsz, hát van még, mit remélj.
2011. november 9., szerda
~ allons-y !
et baisons,
et nous assoyons en cercle,
et dansons et chantons,
et écoutons le Doors,
et découvrons ce qui se passe
après la mort ;
2011. október 31., hétfő
vidéken ;
fájt is a fejem egész hétvégén a kávéhiány miatt. még, hogy függő, én, ááá... minden esetre visszatértem a városba, megittam a kávémat és készen állok kiruccanni egyet ide a lakótelepre.
sokkal jobban esik nekem ez az életmód.
2011. október 28., péntek
~ kowalski, helyzetjelentést!
sulival kapcsolatban... megpurcantam. kell ez a szünet most, mert amiko minden nap úgy ülök itthon, hogy én ezt nem hiszem el, mindjárt összeroppan bennem valami és ennyi volt az életemnek, az nem a legeslegjobb érzés. sok. sok. nagyon sok már. úgy kell felfognod, hogy az életed ez az iskola. ne akarj levegőt venni, amíg ők nem mondják. a vetési mintha robotokat gyártana. már nem kérdés az, hogy akarok e tanulni vagy milyen kedvem van. leülök, mert nincs is más opció. minden kész van, hullafáradtan befekszem az ágyba, olvasok pár oldalt, amennyire még energiám van és a halál széléről visszaálmodom magam egy éjszaka előtt az élők közé, hogy kezdhessem az egészet elölről.
még mindig el vagyok tévedve a divatos-frizurás-sminkes oldalakon, a héten megnéztem a Coco avant Chanelt franciául, szal alig értettem belőle valamit, de majd sort kerítek az angolra is. túlságosan hadarnak ezek nekem a filmekben... pislogok egyet és már nem értem, miről beszélnek.
mellesleg elegem van, hogy kifogyom a kedvenc cuccaimat. neemááár ~ jó, hogy fogyok, de... de... a ruháim. *-* [ erre sokan azt mondják, hogy: tökéletes indok, hogy újakat vegyél. =D de ha a boltokban úgy el van cseszve a számozás, hogy egy ideje az s-es cuccok lógnak rajtam? WTF? ]
ma voltam kiállításmegnyitón a Csikász Galériában. =] Lipcse. imádom. mióta apával a Műcsarnokban megnéztük a Lipcse jelenség kiállítást úgy három éve. erre is azért kaptam fel a fejem, mikor jött a vártól az e-mail, hogy ó, Lipcse, az csak jó lehet! és tényleg. mesék ~
most pedig megyek megnézni a tegnapi TBBT-t. ó, mondtam már, hogy mostanában kb minden GG részen vagy bőgök, vagy sokkot kapok úgy, hogy mennem kell egy kört a lakásban? igen. tényleg. .___. imádom őket. <3
2011. október 9., vasárnap
2011. október 7., péntek
hogymi ?
imádom apukám, csak néha jól titkolom. =] <3
2011. október 3., hétfő
Kedves legjobb* barátnőm, Réka!
Vállunkon pihen sok régi emlék, az életben egyre nagyobb lesz a vadon, but please DON'T ROCK THE BOAT!
** fogd a pénzed, megyünk Pestre!
*** vagy igazából bárhonnan, nekem mindegy!
[ ezt a csodát kaptam a világ legjobb barátnőjétől, akit nagyon szeretek és ez volt életem eddigi legcsodásabb születésnapja. =] köszönöm az egész napot mindenkinek, vivinek pedig az esti mignonozást, ezt a képeslapot és a hintázást. =] imádlak! <3 ]
2011. október 2., vasárnap
~ autumn is coming ;
végre újrakezdődtek a sorozatok, VÉGRE! első sulis hetekben nem tudtam, mit kezdjek magammal, olyan borzalmas volt. kell az, hogy kirántson valami a világodból, hogy itthon ne csak azon menjen az agyam, hogy holnap is mennyit szívunk, ahogy az egyébként is megszokott. the big bang theory, gossip girl és how i met your mother a jelenlegi listám, és szerintem ennyi is marad. pont jó ez így.
és holnap angol szódoga. és annyira nem tud érdekelni, hogy már fáj.
ó, és változatlanul egy idióta vagyok és valaki térítsen már észhez, mert ez így nem lesz jó...
2011. szeptember 28., szerda
2011. szeptember 27., kedd
~ csak egyszer vigyél el innen ;
csak egyszer végre fájjon a szívem, azt kívánom.
csak egyszer vigyél el innen, és akkor rendbejön minden. chicago, moszkva, london, akárhol, csak ne otthon. mert úgy nem csinál úgy senki, ahogy én csinálok úgy, mintha tudnám, hogy mit akarok? ha jön az igazi azt két nap alatt megunom, ha kicsit szenvedhetek nem öl meg az unalom, futnak a percek, de ma se jön herceg...
csak egyszer végre fájjon a szívem, azt kívánom.
csak egyszer vigyél el innen, tudod jól, hogy nem ezt érdemlem, óvónő leszek a holdon, vagy bárhol, csak ne otthon.
2011. szeptember 25., vasárnap
nyárzárás, paloznak 2011 ;
még fel kellett dolgoznom. nem tudom. ~
2011. szeptember 24., szombat
bevásárlólista ;
fércművek nyakláncom lesz, méghozzá egy duo long csoda, rojttal, szép barnás színekkel. már megérkezett, de csak születésnapomra fogom megkapni. nyüff. =[

itt van az ősz, itt van újra ~ imádom. =] újra divatvágy, újra a friss hideg levegőre kelni, még sötétben. ez a nekem való, nem a nyár, amikor folyik rólam a víz. egy kicsit még fázni is szeretek. =]
2011. szeptember 18., vasárnap
szállj ki és gyalogolj ;
szerelemből te is odaadod nekem
és a hajnal kocsinkra az árokban talál,
és megkeresnek, fűben nyugszik az álompár.
a földben is fordul a féreg és elfut a tél,
rég várok rád, tudom jól, hogy a semmire várok
zöld hegyek illatát hozza a tavaszi szél.
csak az, hogy ne tudjak róla semmit.
taposs a szívemen, mert azt érdemlem én
nem tudja senki sem, hogy ki mennyit ér.
egy hét rock and roll fenn a vadlesen,
őzikére megyünk, nem szól ránk senki sem.
micsoda kék szemek. hazudtál végig hazudtál,
mintha olvasnád.
sose nyomod el a belülről jövőt!
de holnapután indulunk csak tiszta lappal, de addig
támadva-védekezve akciófilm mellékszerepben brillírozunk.
nem tehet róla, hisz ő is csak egy érző lény
legelj az égről és tedd el a többit félre.
je suis une ;
2011. szeptember 17., szombat
hangover disco ;
2011. szeptember 14., szerda
utazás a kegyetlenbe ;
nyolc óra. utolsó három irodalom, irodalom, kémia. elhatároztam magam, hogy ha már nyolcadik órában is ott kel rohadnom, legyen eredményes és figyelek. és figyeltem és kérdeztem, és aktívkodtam, míg a többiek megszenvedtek az álmaikkal. és este meg megyek tűztoronyba reggae estre. akár kell, akár nem. jó lesz ez így. valahogy biztosan.
hol van vége a fáradtságnak? hol kezdődik a végkimerülés? hol tartok az úton?
2011. szeptember 12., hétfő
kell egy kis áramszünet ;
kellene egy időszak. egy nap, több nap, egy hét, akármennyi... amíg csak fekszem, alszom, senki nem foglalkozik velem és én se foglalkozok senkivel és semmivel, csak azzal, amivel éppen szeretném. hagynám, hogy a mostanában cikázó gondolatok a fejemben szépen lelassuljanak és letisztuljanak. egy kis intenzív meditáció. az kéne nekem. ember - és kapcsolatfüggő vagyok, jól tudom. nem élek ha más nem él. mégis most úgy érzem, hogy csak belső csend kell, zene, pihenés és nyugalom. de hát nem így megy ez...
be kell rúgni, másként nem megy."
és a "be kell rúgnit" érted ahogy akarod. ><
2011. szeptember 11., vasárnap
~ könnyek ;
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
2011. szeptember 7., szerda
kipukkanok ;
összecsapnak a fejem felett a hullámok, olyan, mintha a klór csípné a szemem és lassan levegőt se kapok. három napja próbálok vivivel találkozni, de sose jön össze... talán holnap.
nincsen jókedv, nincsen rossz kedv. csak fáradtság, kimerültség, düh és méreg az egész rendszer ellen. a végén tényleg anarchista leszek. leszarom, mi lesz csak ne ez. meg az se. meg az se. semmi se lesz jó.
nem bírom elhinni, hogy tavaly kettőig ébren voltam. tizenegy óra van és azon gondolkodok, hogy áh, már inkább nem is olvasok, csak ledőlök aludni és kész, meghaltam.
2011. szeptember 4., vasárnap
2011. szeptember 2., péntek
nem az a szép, amitől bizsereg a szív ;
mindig más az, aki támaszt keres. támaszt adok, de szerelmet nem. szeretetet nem kap csak úgy senki tőlem. egy év, egy hónap, egy hét... kevés idő a szeretethez. mindenhez idő kell. a homokszemcsék tisztaságához, a tengerpart üvegkavicsaihoz, a cseppkőbarlangok oszlopaihoz. mindenhez idő kell. neked pedig nincs annyi időd."
a bread crumbs nevű oldalról. néha csak írok. aztán nem
hiszem el, hogy ezeket én írtam. pofonvágnak. ]
2011. augusztus 31., szerda
~ marjon le a csontig ;
a szájukon lakat van, minden ablak zárva.
kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.
ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
utat tör magának, minden szorongásom,
az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.
mert kattanási volt húzva szívemnek cipzárja.
~ country ;
mert nem történik semmi más és azért kell, azért kell
húz a szívben valami, ami egyszerre rohadt és szép
és madarak ejtik öledbe amit megkívántál, vidd is.
2011. augusztus 29., hétfő
somebody to love ;
mert ez egy kurvanagy kérés.]
2011. augusztus 27., szombat
koncerttervek őszre - télre ;
szept. 24. - erik sumo band - talános.
okt. 8. - 30y - többmilliárdnyi százalékos. mellesleg szülinap. =]
okt. 22. - helia, grenma, inane, fish! - kötelező. [ ha mégse jön össze, vigaszból brains. ]
nov. 5. - paso - kötelező jellegű.
nov. 12. - hiperkarma - kötelező katival. <3
dec. 3. - kiscsillag - anyagiaktól függ, de hipertalános és kétséges.
dec. 10. - irie maffia - kötelező.
dec. 17. - heaven street seven - KÖTELEZŐ!
dec. 29. - vad fruttik - akáros.
[ meg ami még közbejön. ;] ]
2011. augusztus 25., csütörtök
2011. augusztus 21., vasárnap
jó felnőtteset játszani, de úgy, mint egy gyerek.
nem pedig gyereket játszani felnőttként.
a kettő annyira, de annyira nem ugyan az.
nem akarok felnőni.
2011. augusztus 15., hétfő
hit me ;
tegnap meg péribucsu is volt, nagykörhintán meglöködtek meg pörgettek, aztán szétdodgemeztem a lábaimat, annyi zsetont sikerült bevásárolnunk.
2011. augusztus 3., szerda
louder than sirens, louder than bells ;
most meg elővettem a ludo számaimat, de kedvem lenne megint fatmt hallgatni. na most válasszak...
love me dead
2011. július 30., szombat
2011. július 28., csütörtök
az embernek sohase lehet elég zoknija ;
- jah mellesleg nem vagyok egy zoknis, de olyan hideg van, hogy igazat adok dumbledorenak... jöhetne a jó idő, mert anya most van szabin és strandolni meg fagyizni meg szórakozni kéne, nem pedig pokróc alatt fekve a tévét nézni meg néha kifelé bambulni a felhőkre. ez így no fun.
2011. július 18., hétfő
utcazene fesztivál 2011 ;
slusszpoén: többet beszéltem franciául a rosszul lévő sárinak, mint amennyit megszólaltam a franciák társaságában. =D
most meg nem tudok aludni és mtv megy. és már határozottan biztos vagyok benne, hogy a mocsok 1 kölykök csávó van a belmondoban. ._____. [ khm. a mocsok 1 kölykök jobb. >< <333 ]
2011. július 10., vasárnap
~ all i have to keep me company is a bottle of gin ;
This is so nice lying here with
you. Donʼt you ever miss this? What
we could have been to each other?
Having a real relationship and
kids?
GEORGE
CHARLEY
I know, but I mean a real
relationship. Geo, letʼs be honest,
what you and Jim had was great but
wasnʼt it really just a substitute
for something else?
GEORGE
Is that really what you think after
all of these years? That Jim was
just a substitute for real love?
GEORGE
Jim wasnʼt a substitute for
anything, and there is no
substitute for Jim, anywhere! And
by the way, what was so REAL about
your relationship with Richard? He
left you after 9 years! Jim and
I were together for 16 years and
if he hadnʼt died we would still
be together! What the hell is
not REAL about that!?
He stands dead still for a moment trying to compose himself.
Charley is stunned and doesnʼt move.
marriage.
CHARLEY
I didnʼt mean it the way it
sounded. I know how much the two
of you loved each other.
I just suppose that I was always a
bit jealous that you and I never
had that kind of love. Actually
Iʼve never had that kind of love
with anyone. I donʼt think Richard
ever loved me except for the way I
looked. And Clay, I donʼt know. You
raise a child and love it and then
when they get old enough they just
leave.
GEORGE
Charlotte, there is nothing wrong
with your life. You like feeling
sorry for yourself. Itʼs one of
your great pleasures.
CHARLEY
And itʼs not one of yours? Youʼre
as pathetic as I am.
GEORGE
Feeling sorry for myself is definitely
not one of my great pleasures.
CHARLEY
Well its not one of mine either. I
donʼt like feeling sorry for myself
one bit. I tried to hold onto
Richard for so long even when it
was obvious to everyone but me that
it was over. Now Clay is grown up.
I mean, what am I doing here Geo?
Tell me that?
GEORGE
You have lots of friends. Youʼll be
fine.
CHARLEY
Yes, I have friends. But none of
them need me. And yes I have you
and if you werenʼt such a goddamn
poof we could have all been happy!
cigarette, takes a long drag and exhales slowly. She sits
down on the sofa and George joins her. He slips his arm
around her as she attempts to wriggle away.
CHARLEY
I only have you now because you
lost Jim, but Iʼll lose you again
soon to someone else. Itʼs not as
easy for a woman. I did everything
the way that I was supposed to and
all I have to keep me company is a
bottle of gin.
GEORGE
Maybe you should try donuts with
your gin.
CHARLEY
Screw you!
~ a single man.
2011. július 4., hétfő
~ rock 'n' roll ;
2011. július 3., vasárnap
~
qui explose ton cœur.
et tu attends.
et quelqu’un presse le bouton, et il a l'air que c'était toi, mais...
c'est seulement toi qui le sais.
c'était le temps qui a pressé le bouton.
2011. július 1., péntek
boys, boys, boys ;
így történt az, hogy a péntek-szombat kiruccanásomból péntek-hétfő lett és hétfőn is ide, mamáékhoz kerültem, de legalább egy kistáskányi ruha helyett már van egy bőröndnyi. hellyeah. mellesleg a hétvégén végigjátszottuk a diablot és még bunyóztunk is egymással és nightmare fokozatot is kipróbáltam. óyeah.
most meg összemamázom magam szombatig, így jártam anyátokkalt nézek, ami...
legen - witforit - dary.
[ jah a cím meg azért, mert mártiban mintha retrobuli lett volna és elindult ez a szám én meg kirohantam barnus után a szilveszterünk emlékére. >><< és most már ott is mindenki hallotta a szilveszteri sztorit ahol a pasas részegen sabrina bimbóit markolássza. oh, nostalgia. <3 ]
2011. június 18., szombat
the ice kept getting thinner ;
and nothing was left for you and me.
the ice was getting thinner
under me and you.
2011. június 13., hétfő
pafe ;
péntek ---
the hated tomorrow. ;D vad fruttik, szójjámámuternak, dobjonleszotyirapénzt, nem hiszek, hatalmas por, firkin! ;DD ír móka 01., fasöröskorsó. =D
szombat ---
szubbasszuszszabi. =D PASO. <3 30Y. *-* <3 háromoj. =D és vár csak ül. *-* PADDY! <3 pilgrim on the road, hurry home, hatalmas pogo, ír buli 02. =D <3 szaancs. egy csepp belga. =D ocho machon lazulás.
vasárnap ---
egy csepp punnany, baeshodrom. =D, PUF. *-* lecsónak jó lesz. =D hány évig áll még a bál. <3 legelő. *-* csík. <3 most múlik pontosan. <3 Kiscsillag dáviddalcsővelgergővel sárivaldórivalpetrával. =D szegéény jávor pál. =D menetszél, kockacukor, apám űrhajós volt, anyám kisbolygó, a bátyám kisherceg, mert várakozni jó. <3 FiSH! <3 keep your secret. ;D basszeros a hatalmas erősítőn. =D guggoljatokle. =D irie a buszmegállóból. ;]
szóóóval király volt így is ez. =D fél egykor már minden nap megléptem, de hát addigra már fáradt is voltam annyira... =D én koncertember vagyok. >< összeszedem magam, elmegyek egy koncertre, kitombolom magam és alszom másnap délig. >< nem így, hogy minden nap öt koncert és másnap megint és megint. =D de most indul a szánsájn meg a pihenés. ;D jah amúgy fizikából vizsgáztam négyesre. yeah. =D
a szívünkben örökké talán!
2011. május 30., hétfő
~ gombóc ;
amíg a nektár túl nem csordul a peremén.
egyszer minden fontosabb lesz majd, mint te meg én.
jó lesz majd egy gombóc a közepén...
rakjunk tüzet az éjszakában, hogy meg ne fázzon kabát nélkül, hogy aki bolyong az végre találjon valami nagykabáttal felérő búvóhelyet, ahol épp olyat főznek, amit ő szeret...
amíg a nektár túl nem csordul a peremén.
egyszer minden fontosabb lesz majd, mint te meg én.
jó lesz majd egy gombóc a közepén...
2011. május 22., vasárnap
~ oh-lala ;
pár órás késés, programátszervezés, montmartre, sacré cœur, mozgó szobrok, place du tertre, festők, nagybőgős srác, amélie kávézója, moulin rouges, sex shopok, =D párizsi metrózás, louvre, egyiptomi részleg, la joconde, diadalív, chaps élysées, british vogue, szállás befoglalása.
invalidusok, napóleon síremléke, eiffel torony, kettőtötér =D, fejetrázóstehén, mindenhol árusok, eiffel torony teteje <3, musée rodin <3, a csók <3, notre dame, quartier latin, éjszakai hajózás, táncórák a szajnaparton, idióta franciák a szajnaparton, szikrázó eiffel torony.
musée d'orsay, ámulás meg bámulás, dante és vergilius a pokolban, degas balerinái, absinthe, van gogh, reggeli a szabadban kihagyva... konklúzió: jövök én még párizsba. <3 *-*
versailles: tömeg, arany, még nagyobb tömeg és megcsömörlésig minden tele arannyal.
- - - - dijon ;
megérkezés loicékhoz, házi pain d'épice, chamalow a cica, finom croissant, óralátogatások, a város legjobb menzája, helytörténeti múzeum, pizzéria, focimeccs, bagolykabala, =D hullám!, persze, hogy győzelem, sajtgyárlátogatás, kóstolás!, hospices á beaune, szőlő, szőlő, szőlő, palacsintázás nálunk, patakparton tüzet gyújtani, állatkodások, =D dijoni szépművészeti múzeum, finom csoki és citromfagyi, marha bourgogni módra, semur-en-auxois, kir tó, mózes kútja, quiche lorraine, dijoni piac, soksokmustár, ánizscukorka, fogadás, egy óra egy bevásárlóközpontban... köszi... dühből shoppingolás, bbc vacsi, zúzunk az éjszakába, vodkanarancs, dijon csapata az első osztályban, tömegek az utcán, mindenki ünnepel, jó hangulat, a megfelelő búcsúeste. =]
- - - - strasbourg ;
körbehajókázás, szép házak mindenfelé, üvegházak, uniós központ, a strasbourgi notre dame, OO mindenhol lány és legénybúcsúk, korcsolyázó tehén, gólyák, az egész város aranyos hangulata. =]
amúgy összességében volt jó is meg rossz is. dijonban kicsit le voltunk nézve, mikor hatszor elmondták, hogy balra az szőlő és látod, mert itt az is van... voltak ilyen hülyeségeik, meg affektáló tanáraik, meg ilyenek. megnéztünk hatvan templomot és katedrálist amit kihagytam a felsorolásból mert már azt se tudom, melyik volt a hol, pedig szép volt mind. ofők is persze, hogy kiverték néha nálunk a biztosítékod, de erre lehetett számítani...
a családot egyre inkább megszerettem és egyre nehezebben jöttem el tőlük. ha legközelebb megyek franciaországba, tuti beszervezek velük egy találkozót, imádom annak a hiperaktív idiótának a fejét. =D
jah, amúgy vicces volt, hogy bármit beszélhettünk bárhol, mert senki nem értette. >< ha-ha. =D
2011. május 8., vasárnap
~ és még sosem volt hosszabb az út ;
mindenki fiatal már, mindenki halni kész rég.
mindenki érezze úgy, hogy a szíve egy ketyegő bomba,
aki ma glóriát rajzol az holnap hull mind halomba.
2011. május 6., péntek
2011. április 27., szerda
~ vers l'infini et l'au-delà ;
2011. április 17., vasárnap
de legalább én még tükörbe tudok nézni ;
annyi mindent megtehettünk még akkor.
2011. április 10., vasárnap
~ fake tales of san francisco ;
~ hát fogd meg a kezem, ez egy szép nap gyere velem, tégy amit akarsz, úgyis mindegy mit csinálsz. légy most velem, gyere táncolj nekem, ez most mind itt zajlik a mi időnkben. <3 ~
2011. április 4., hétfő
2011. április 3., vasárnap
~ bienvenue dans ma réalité ;
donnez-moi une suite au ritz, je n'en veux pas
des bijoux de chez chanel, je n'en veux pas
donnez-moi une limousine, j'en ferais quoi ?
offrez-moi du personnel, j'en ferais quoi ?
un manoir à neufchatel, ce n'est pas pour moi
offrez-moi la tour eiffel, j'en ferais quoi ?
je veux de l'amour, de la joie, de la bonne humeur
ce n'est pas votre argent qui fera mon bonheur
moi je veux crever la main sur le cœur
allons ensemble, découvrir ma liberté
oubliez donc tous vos clichés
bienvenue dans ma réalité
j'en ai marre de vos bonnes manières, c'est trop pour moi
moi je mange avec les mains et je suis comme ça
je parle fort et je suis franche, excusez-moi
finie l'hypocrisie, moi je me casse de là
j'en ai marre des langues de bois
regardez-moi, de toute manière je vous en veux pas et je suis comme ça!
je veux de l'amour, de la joie, de la bonne humeur
ce n'est pas votre argent qui fera mon bonheur
moi je veux crever la main sur le cœur
allons ensemble, découvrir ma liberté
oubliez donc tous vos clichés
bienvenue dans ma réalité.
les nouveaux hongrois ;
hétfőn biliárdoztunk egy kicsit, kedden meccset néztünk itthon, mert elég fáradt volt pest után a drága... szerdán este pálinkát kóstoltattunk velük, csütörtökön próbáltunk összehozni valami disco félét, de nem nagyon sikerült, péntek este pedig fényeztünk meg enikőztünk egy rendeset. =] hihetetlen aranyosak voltak. =]
az én 'koreszom' [ correspondent = cserediák? ] azt mondta, azt hitte sokkal kevésbé fejlett itt minden és kellemeset csalódott. =] a bulik jók voltak és itt minden olyan olcsó... [ ha-ha. =D ] nekünk lesz majd vicces odakint. reménykedünk azért, hogy ha mi megvettünk nekik minden jegyet meg ilyeneket itthon, akkor viszonozzák majd, de hát na. =] kaptunk narancsos sütit, feketeribizlis mustárt meg citromos cukorkákat. egyedül a mustárt nem mertük még megkóstolni, de olyan szép lila így a dobozban bontatlanul, lehet, így is marad. =D jófej volt, bár nem beszélgettünk éjszakákba nyúlóan, inkább elvonult aludni. hála az égnek csak kávét ivott reggelire, mint én, úgy örültem, hogy valaki megért. =D
ami a nyelvet illeti, jó volt, hogy fél mondatokból megértettük egymást. vagyis ő engem biztosan, volt, hogy én csak lestem, hogy QUOI? =D a kiejtésem tuti javult, de biztosan voltak vicces kis hibáim. =D ők meg megtanultak magyarul káromkodni meg a sulcos játékot [ ha valaki böfög és nem mondod, hogy sulc, kapsz egy taslit ], bár a végére már eléggé untam. >< ünnepeltünk szülinapot, ettünk gulyást, táncoltunk sokatsokat. eléggé ki is fáradtunk. =D már csak az fárasztó volt, hogy valakivel franciául kellett beszélgetned egész héten. valakikkel. meg itthon is, hogy egy idegen alszik az ágyadban és az egész családból csak te tudsz kommunikálni vele. =D
c'était une semaine inoubliable avec vous. =] je vous aime et vous me manquez. *-* <3
je veux mai. maintenant.
2011. március 27., vasárnap
néz ;
2011. március 24., csütörtök
~ entends, fille ;
la beauté, la force, la sagesse, tu es belle à l'intérieur et à l'extérieur. tiens ta vie magnifique sans doute. il ne faut pas un homme pour faire l'honneur, parce que probablement il ne sera pas là.
entends, fille, tu dois savoir si c'est vrai, à la fin, tout ce que tu auras c'est toi même.
[ pukk. ]
2011. március 20., vasárnap
2011. március 15., kedd
~ it's a wonderful day ;
aztán jött egy találkozás csibével, utána mentem át vivihez, akivel szokásunkhoz híven átállatkodtunk pár órát. =D <3>< aztán egyszer csak hívott egy zsófi meg egy gergő, hogy menjek be hozzájuk a városban, így hát ez történt. és ahogy hazaértem, your song ment a rádióban. =] akit érdekel, csak nyomja be oldalt a lejátszót. =D
most meg akusztik meg mindenféle folk meg világzenei muzsikákkal. az előbb karaván família ki itt a legény. <33 ááh erre a számra bármikor fel tudok pörögni. =D most meg paso. óyeah. <3
gyönyörű ez a nap! ^^
2011. március 14., hétfő
~ make love, not horcruxes ;
2011. március 8., kedd
2011. március 5., szombat
2011. március 4., péntek
~ kezdődjék az álom ;
most olvasom csak a darabot, és én balga megnéztem az operettes szereposztást. nagyon nem kellett volna. tudtam, hogy bereczki volt zuboly, de ennyit. aztán megnéztem, hogy janza kata volt titánia és szabó p. szilveszter oberon. na mondom, ilyen nincs. ahogy olvasom, naná, hogy velük képzelem el a színpadképet, az ő játékukkal van a szemem előtt az egész darab, pedig nem szabad. nagyon nem, mert nem arról kell elemzést írni, hogy milyen lenne velük, milyen lehetett velük, hanem arról, amit láttam. olyan rossz vagyok... ><
2011. február 26., szombat
~ nagyon szép, a haja lobog ;
gyerünk, kedves, mutassuk meg nekik!
a világ a szolgám, az én szívem szabad,
gyerünk, kedves, most mutasd meg magad!
délután aztán úgy felhúztam magam, hogy elhatároztam, hogy megyek pál utcai fiúk koncertre és így is lett, mivel kiderült, hogy vivi is jön. aztán készülődésnél hív csabi, hogy jéé, hát ők is oda mennek. volt sok-sok jó szám, olyan is aminek még a szövegét is tudtam és lecsó egy állat. =D <3 enikőn meg menekültünk össze-vissza meg táncoltunk természetesen, csabi bebizonyította, hogy milyen jól tud dancelni és való igaz. ='D néha repültem egyet, aztán már nagyon fájt a lábunk és inkább leültünk, megvártuk, hogy egy lackó visszatérjen és hazavigyen minket a piros kispolskival egyenesen vivihez, mivelhogy ott aludtam. =] aztán egy adag kajával leültünk és megbeszéltük az estét amíg be nem aludtunk. most vivin volt szemüveg egész éjjel há-há. =D
és te jóó ég, én még ma is megyek ezekkel az idiótákkal, ráadásul sári is lesz már, jajj, előre félek. =D de mást nem, lecsónak jó lesz... =]
2011. február 21., hétfő
mindent amit szeretnék ;
az élettel, a halállal, hogy a jóból egy jó nagy kanállal adjon
az ég, mindent, amit szeretnék. adjon az ég...
az élettel a halállal, hogy a jóból egy jó nagy kanállal adjon
az ég, mindent amit szeretnék. adjon az ég...
2011. február 16., szerda
2011. február 14., hétfő
2011. február 12., szombat
he says we're fucked up ;
where you've lost your dreams in the rain,
there's no sign of hope,
the stems and seeds of the last of the dope,
there's a glow of light,
the st. jimmy is the spark in the night,
bearing gifts and trust,
the fixture in the city of lust
what the hells your name,
what's your pleasure and what's your pain?
do you dream too much?
do you think what you need is a crutch?
in the crowd of pain, st. jimmy comes without any shame,
he says "we're fucked up",
but we're not the same,
and mom and dad are the ones you can blame
jimmy died today.
he blew his brains out into the bay,
in the state of mind in my own private suicide
rákkenroll ;
vivivel valami pinup szerkóban akarunk menni, de kétlem, hogy nekem összejönne. XD olyan szoknyám sincs, pedig. <33 de csak összekreatívkodok valamit.mást nem, leszek woodoo doll. ;]
2011. február 11., péntek
2011. február 8., kedd
~ két éve ;
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
† Marian Cozma †
2009. február 8.
2011. február 6., vasárnap
~ végre ♥ ;
a szívecském meg a békácskám. *-* meg a cukorkáim. =] nyú. <3
és claire maci most redet néz, amiben morgan freeman remélhetőleg nem fogja megenni az agyát. XD
2011. február 4., péntek
but yeah, you'll walk alone ;
- Édesapám, elmegyek a Chelseabe!
- És köszönni ki fog?!
haragszom. morr.
2011. január 31., hétfő
2011. január 30., vasárnap
~ la france ;
igenis megérte. =] és megéri továbbra is.
2011. január 26., szerda
2011. január 25., kedd
mindegyik hóhér ;
megmutatom: ott benn fekszik a völgy mélyén
megdughatod, mint a többit, hagyom.
meguntam félni, kockacukor,
srácok ki kéri? ez kockacukor,
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom:
meguntam félni, kockacukor.
2011. január 24., hétfő
~ aimer jusqu’à la mort ;
2011. január 20., csütörtök
morr ;
2011. január 17., hétfő
every time you turn me on 'n' on ;
2011. január 15., szombat
~ olyankor ;
a neved arannyal írom fel utána ;
2011. január 13., csütörtök
2011. január 8., szombat
2011. január 7., péntek
2011. január 5., szerda
2011. január 3., hétfő
hello, 2011 ;
egész délutános the big bang theory maraton, nevezz csak cucinak, kati hí, hogy menjünkbusszal, elindulunk, hogy megyünkbusszal, pezsgővásár, háromnegyed óráig a buszmegállóban fagyoskodás, gyalog elindulás, presszóban az ajtó mellett fázás, poison, katival rockabilly dance, elvis, csókkirály, video killed the radio stars, somersby, music, közeleg az éjfél, final countdown, visszaszámlálás, himnusz, pezsgőbontás, piál a föld, induljon a banzáj, barnus velünk táncol, =D az igazán jó számok, <3 i'm your venus, igazolványmegtalálás, sabrinaát taperolós csávó, XD boys, boys, boys, cicadal, billie jean, moonwalk, sikítozás, pihizések, kifáradások, az elrontott utolsó táncunk katival, sálmegtalálás, XD pezsgős csajok, taxiban csak, hogy súlya legyen, XD itthon videónézegelődés, bedurmolás.
azért nem semmi, hogy nálunk ha szilveszter akkor hofi. =D mikor elmentünk is az ment itthon és, hogy az első dal, amit idén hallok az pont a piál a föld legyen. XDDD <3 ami a cuccokelhagyását és megtalálását illeti meg azt hiszem, szerencsés lesz ez az új év. =D <3 köszönöm, hogy ottvoltatok. <3









