baby, it's cold outside,
but it's colder in me.

quel night ;

megvolt a szalagavató. szépek voltunk, fantasztikusak voltunk, jól szórakoztunk, megittuk ami nekünk járt és széttáncoltuk a cipőinket (elhagytam mégegy cipősarkat) és ez így volt szép és kerek és egész. nem hagytam, hogy bármi elrontsa. lehet, hogy bunkó voltam vagy éppen érdektelennek tűntem, de nem hagytam magam és nem bántam meg. ha rossz kedvem lett volna csak még nagyobb butaságokat csináltam volna, még az is lehet, hogy olyat amit később meg lehetett volna bánni. az meg nem hiányzik most nekem. 

kezdődhet az érettségi hajrá. azt hiszem itt az ideje, hogy otthagyjam a sulit és feladjam és elmenjek dolgozni. de az is elég lenne ha a következő három hónapot egyedül tölthetném itthon a szobámban az érettségire készülve. elég az, hogy én tudom mi hogyan megy, nem kell, hogy még mások is engem osszanak. 

"You know those days when you've got the mean reds.... the blues are because you're getting fat or maybe it's been raining too long. You're sad, that's all. But the mean reds are horrible. You're afraid and you sweat like hell, but you don't know what you're afraid of. Except something bad is going to happen, only you don't know what it is." 

- Truman Capote, Breakfast at Tiffany's

bitch, don't kill my vibe ~

voltam végre meditálni. remélem megnyugodtam kicsit ezután a két hét után, egy kicsit visszatértem. a gyomrom még mindig félpercenként ugrik egyet, néha úgy érzem elég volt és most fogok kivenni egy három hónapos szabadságot, hogy most fogok felszállni egy buszra, amiről egy vonatra, amiről egy repülőre, amiről egy hajóra és a tengeren vagy az óceánon fogok hajókázni. kéket akarok. végtelen sok kéket s fehéret, ahogy a szürkével és a feketével keverednek a hullámokban a színek. azt a csendet akarom, ami mégsem az. hallani akarom a hátrahagyott város halk morajait, a habokat, a madarakat. azt a csendet akarom, ami olyan izgalmas, hogy el lehet veszni benne. el akarok veszni benne, teljesen elmerülni és soha fel nem jönni többé. 

csak ne ugrálna a gyomrom, ne forogna egyet akárhányszor valami olyanra gondolok ami felzaklat. a gondolatokat bírom. ide nekem a szalagavatót, a bált, téged. 

csak a pocimat hagyja békén mindenki.

breakdown ;

nem mondanám, hogy felhőtlenül és idillien kezdődött ez az év. a félévzárás teljesen hidegen hagy, inkább a gürizés kezdődött meg az emelt érettségire. ahelyett, hogy majd a hajrában egy hónapig állna görcsben a gyomrom, biztos ami biztos én már most elkezdtem. úgy érzem mintha az alvás, a beszélgetés, a filmnézés, az evés, minden a tanulással tölthető időmből venne el és ez nagyon nem egészséges dolog. halkan, csendben fáj a fejem és olyan mintha mindig fáradt lennék és sem az alvás, sem a kávé nem segít már.

jó lenne ha nyugodtan alhatnék,

ha nem szoronganék,

ha nem kelnék fel minden reggel úgy,

hogy kérlek csak ez legyen az utolsó.

nagyon jó lenne. 

 de holnapután HS7 koncert.
ők majd összeszednek.

c'est jamais bon ;

tell 'em!

holnap győr. veszünk nekem egy gyönyörű ruhát szalagavatómra meg cipőt meg minden hülyeséget. a koktélruhás része tetszik a dolognak, a keringő az, amit a hátam közepére se kívánnék. meg persze a folytonos minél sznobabbnak tűnünk annál jobb attitűd. kell a pucc, kell az, hogy mindenki azt higgye, mi mennyire szentek vagyunk. ne dohányozz az iskola körül, mert az iskoládat képviseled és egyebek. nem akarok képmutató lenni. nem kell nekem a habcsók, ami nem is tetszik de nem is találtam volna olyat ami tetszene, nem akartam feleslegesen energiát fordítani A Ruha megtalálására. fehér legyen, jól álljon és a mama meg a papa meg apa meg anya mosolyogjanak, mennyire szép vagyok. de hát én mindig szép meg csinos vagyok. =P

a fő, hogy mindjárt vége. jövő héten heaven street seven koncert, olyan jó lesz ~ aztán igazából a szalagavató afterpartyt is várom. a csajok teljesen be vannak zsongva mert így is már ismerik a fél évfolyamomat, és, hogy mindenki ott lesz. ez van, a vetésisek már csak ilyen jó arcok.

addig meg olvasok. meg tételt dolgozok ki mert valahogy be kell bizonyítanom, hogy akarom a magyar emeltet és el kéne kezdeni itt a dolgokat pörgetni. nagyon utolsó pillanatban szoktam elkezdeni gürizni de ezt itt most nem kéne bevetni. nem is lehet, mert itt a tanárok döntik el miből érettségizhetsz és nem te...

jé, ötszázegyedik bejegyzés.

snap out of it!

még mindig beteg vagyok. és arctic monkeys megy, egy ideje szinte csak az AM albumot hallgatom ha egy kicsit nyugisabbra vágyom, de nyugi helyett csak a melankólia vár. nem mintha ez baj lenne, biztosan mindennek megvan az oka. mostanában egyre több dologgal kapcsolatban úgy érzem, hogy teljesen meg kell tapasztalni ahhoz, hogy valósnak lehessen érezni, vagy le lehessen zárni. ahhoz, hogy azt lehessen mondani, igen, megtörtént és el lehessen hagyni. mert hát tudjuk, hogy "living in the past is my future." szóval most próbálom az ilyen érzéseket önmagukban érezni ahelyett, hogy bánatomban valami olyan zenét hallgassak ami feldob és táncolhatnékom van rá. ugyanez a haraggal. egyre több mindent élek ki a zeneválasztással.

napokig a húgom hörgős zenéjét hallgattam, annyira haragudtam rád. ma már csak teljesen elkeserít az, hogy ekkorát kellett csalódnom benned. várható volt, mégis derült égből villámcsapásként ért. de mosolyogni fogok rád, és nem fogom hagyni, hogy ezt tedd magaddal. remélem felébredsz. 

még mindig 100%ig érvényes, hogy a jó diák szünetben beteg. vasárnap délutánra biztosan kicsattanok már az energiától és makkegészséges leszek. csak most ezeken az utolsó napokon meg kell halnom egy kicsit. egy kicsit minden percben. 

imádok betegnek lenni.

nogret 2013 ~

nincs is vége az évnek, miről beszél mindenki? amúgy is mintha olyan sokat számítana ez a nap, nem is tudom. idén not feelin' it. de azért összefoglalom, hogy 2013 egy jó évjárat. tartottam negyven napos böjtöt, voltam paramore koncerten, vizsgáztam is egy keveset, valószínűleg több kávét ittam, mint 2012ben, de nem nagyon tud érdekelni, mert sokkal több minden is történt. főleg így az év végére presszónyitással meg hangvillával. mellesleg rákaptam a rajzfilmekre. meg még több zenét hallgattam, mint előtte, de jobban is értékeltem a csendet és a nyugit. voltunk osztállyal prágában, végre egy kicsit szabadabbnak érezhetjük magunkat. nincsen az a "végzős vagyok megtehetem" dolog, de már kezdjük érezni, hogy miénk a világ.

a szilveszter maga pedig laza volt, de csak amennyire megengedhettük magunknak merthátazértmégis. sárival és zsófival voltunk paloznakon, és ami a helyi bandát illeti, úgy fest idén hamar elfáradtak, mert mire mi leértünk már ki volt halva a falu. jó volt, megvolt és most kérhetnék mégegy kéthetes szünetet? nem akarok szembenézni az élettel, valahogy jól megvagyok nélküle.