elkezdődött a suli. felváltva hallgatom lovassys és padányis barátnőimtől, hogy te jó ég, nekem van a legnehezebb dolgom, a legnehezebb évem, és, hogy tényleg a vetési francia a legdurvább. hát igazat is tudok nekik adni. az évfolyamon mindenki boldog, hogy hatodik órák meg lazaság van, nekünk meg minden nap hét, kivéve szerdát, mert akkor nyolc. köszönöm élet. és osztályfőnökömmel vagyunk francián is, ami azt jelenti, hogy nem csak angolból kapom tőle az öt oldalas házikat, hanem franciából is. most is még dialógust kellene tanulnom, de már nyolcadik óra után a buszon sajgott a szemem és még itthon megírtam az angol beadandót meg törit másoltam és még kéne kémiát meg fizikát is másolnom a megfelelő füzetbe és lehet, hogy föcink is lesz holnap, de nem tudom, mert lehet, hogy rosszul írtam le az órarendemet...
összecsapnak a fejem felett a hullámok, olyan, mintha a klór csípné a szemem és lassan levegőt se kapok. három napja próbálok vivivel találkozni, de sose jön össze... talán holnap.
nincsen jókedv, nincsen rossz kedv. csak fáradtság, kimerültség, düh és méreg az egész rendszer ellen. a végén tényleg anarchista leszek. leszarom, mi lesz csak ne ez. meg az se. meg az se. semmi se lesz jó.
nem bírom elhinni, hogy tavaly kettőig ébren voltam. tizenegy óra van és azon gondolkodok, hogy áh, már inkább nem is olvasok, csak ledőlök aludni és kész,
meghaltam.
