nem tudom, hogy említettem e már, de már csak tablo miatt is rávettem magam, hogy átrágjam magam az epik high diszkográfián, meghallgassam a számaikat. aztán jött a hír, hogy mithra és tukutz is átmentek a YGhez, ami nem kicsit dobott fel, aztán meg persze jött a comeback híre. 19.én jött ki az album, az új számok és persze az arculatváltás. imádom a régi albumaikat, de így, hogy intenzíven hallgattam őket egy hónapig, egy kicsit megtalált a depi, az érzelmek, a düh a világ ellen, a meg-nem-értettség. most meg vitatkoznak a fanok, hogy az új album teljesen új minden szempontból és teljesen megváltoztak és mindenki tök butthurt miatta. én meg mint mindig, tök örülök annak, aminek lehet örülni, mindent jónak látok, semmi kritika nincsen bennem. nem tudom, hogy tényleg ilyen könnyű e engem lenyűgözni, elismerést nyerni tőlem vagy csak tényleg ennyi minden tetszik. de hát az meg lehetetlen, hogy nekem minden tetsszen. mindegy is, a lényeg, hogy imádom az új albumot. imádom, hogy boldognak tűnnek rajta, hogy ebben a jelenben végre újra egymásra találtak hárman. tablonak lecsengett a stanford-ügy, mithra visszajött a seregből és tukutz újra lenyűgöz mindennel amit csinál.
nem mondhatom, hogy régóta, de elmondhatom, hogy ismerem őket és a zenéjüket, és azt is elmondhatom, hogy majdnem könnyekben törtem ki az alábbi számot hallgatva. ehhez persze bom gyönyörű hangja, maga a videó, de inkább az érzés, a nagy visszatérés, a sohaneaddfel koncepció és a mindig törj az ég felé dolog kapott el. és persze a követendő példa. ők hányszor adhatták volna fel? és mégsem.
that's what's called inspiration. and they're called EPIK high for a reason.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése