és néztem ahogy távolodik a múlt. és olyan idilli és szomorú is volt egyben. ez itt most tényleg a vége, tényleg elmúlt, tényleg megküzdöttünk amiért meg kellett küzdeni, éltünk a lehetőségekkel amikkel élni lehetett. most már nincs min változtatni, nincs mit megbánni és kétszer is átgondolni. itt most már csak haza lehet menni. csendbe és békességbe és a pihe-puha ágyba.
és amikor azt hinném, hogy végre aludhatok, nem tud leállni az agyam. és mégis ezekbe futok bele. a megbánásba, a kétszer átgondolásba, a ki nem használt lehetőségekbe. majd pedig azon pörög, hogy milyen lesz jövőre. miről kell tudnom, mit kell elolvasnom, kit kell ismernem ahhoz, hogy az nekem jó legyen. és már magamat frusztrálom, mert tudom, hogy szinte az utolsókat rúgom, de mikor alszom már el? mikor lesz tényleg múlt a múlt, és nyugodt és szabad az agy?
megvan minden. nagyon jó minden, nagyon ügyes voltam. nagyon jó pontjaim vannak, biztosan bekerülök.
és most már "mindenki nyugodjon le a picsába."
főleg én.
főleg én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése