Nekem mindig lenne ám miről írnom, csak sosem tudom rászánni magam úgy igazából. Akár minden áldott nap is írhatnék, de annak meg úgy nem sok értelme lenne. Most talán összejön megírnom egyet, ha már így nekiálltam.
Tegnap megvolt az október 23-ai előadás. És megdicsértek. Többen is, hogy szépen mondtam a versemet, ami tulajdonképpen három háromsoros versszak volt, de hát ezt kaptam, nem volt apelláta. ^^ És kaptam szülinapomra (így utólag) csokit Melinda nénitől (ofőmtől). És nagyon elemében volt és nagyon ránk akarta szórni a pénzét, mert még a papírgyűjtésért is kaptunk egy kevés édességet. Vagy csak azt akarja, hogy elhízzunk, na mindegy.
Tegnap előtt Annievel beszélgettünk és mondta, hogy van Nana 2 is már. ^^ Ééééés. Megvettem. Még tegnap. És még tegnap el is olvastam. Fél 11-ig olvastam, anya már kétszer is beszólt, hogy menjek már aludni, de nem tehettem le. A Hachis részeket néha úgy átugornám, mert hát nem tehetek róla, hogy Nana párti vagyok és az Ő részei jobban érdekelnek, csak hát kár, hogy mintha 3:1 arányban mindig Hachi felé billenne a mérleg. De azért nagyon szeretem Yazawa Ait. Meg ugye az is nagyon jó, hogy itt-ott utalnak a Kagen no Tsukira, amit én már olvastam. ^^ Isteneem.
Az meg csak ráadás, hogy Nana és Ren volt szobájában (vagyhol) kint volt a Sid&Nancy plakátja.
Amúgy most kezdek ám rájönni, hogy így belül én egy még ki nem bontakozott kis punk vagyok. De most komolyan. A Paramore is pop-punk. A Tha Hives punk-rock. A Sex pistols meg punk. És nagyon favoritok mindannyian. És még úgy az anarchia, az antifasizmus és egyéb nyalánkságok is tutira ott vannak bennem. Még ha első rámnézésre nem is egy punknak látszom. :D Ez van. szprályt.
Új Paramore szám. És már feleslegesen linkelném be, mert Barnus már megtette. :P káábéé.
Szóval most égek mindennek a lázában. Sex Pistols, Nana, Paramore. Csak gyakorolnom kéne. Meg cikket is kéne írnom. Meg reagokat gyártanom. Nah mindegy. Előbb-utóbb meglesznek.
UI: Lehet, hogy mehetek Karácsonyi taliraaa *___* (*lekopogja a fán.*)
UI2: Azért csak sikerült, nem? ^^
2008. október 23., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése