so excite ~

amikor teljesen be van táblázva egy hetem már érezhetném, hogy na hét ennek a fele se fog bekövetkezni. amikor terveket szövögetek elég nagy az esély arra, hogy úgy körül-belül semmi nem úgy fog történni ahogy én elképzeltem. és ez egy ilyen hét volt. a dolgok fele bejött és nagyon jó volt, a másik fele sztornó. még ami látszólag jól rendben volt is elkenődött a végére. csak aludni kell egyet ahhoz, hogy az élet megforduljon körülötted.

azt gondolná az ember, hogy leérettségizett és megnyugodhat az agyacskája és jöhetnek a szépítő alvások. hát nem igazán jött ez eddig össze és ezután se nagyon fog. 

de várom már a júliust a fesztiválozással, volttal, utcazenével együtt és közben reménykedem, hogy lesz hova augusztusban beköltöznöm és elkezdhessem életemet a drága fővárosunkban. 

izgalomnak izgalmak és legalább nem lazulok le teljesen így az elején. de olyan jó lenne végre lehiggadni egy kicsit. 

hátrafele ültem a buszon ;

és néztem ahogy távolodik a múlt. és olyan idilli és szomorú is volt egyben. ez itt most tényleg a vége, tényleg elmúlt, tényleg megküzdöttünk amiért meg kellett küzdeni, éltünk a lehetőségekkel amikkel élni lehetett. most már nincs min változtatni, nincs mit megbánni és kétszer is átgondolni. itt most már csak haza lehet menni. csendbe és békességbe és a pihe-puha ágyba. 

és amikor azt hinném, hogy végre aludhatok, nem tud leállni az agyam. és mégis ezekbe futok bele. a megbánásba, a kétszer átgondolásba, a ki nem használt lehetőségekbe. majd pedig azon pörög, hogy milyen lesz jövőre. miről kell tudnom, mit kell elolvasnom, kit kell ismernem ahhoz, hogy az nekem jó legyen. és már magamat frusztrálom, mert tudom, hogy szinte az utolsókat rúgom, de mikor alszom már el? mikor lesz tényleg múlt a múlt, és nyugodt és szabad az agy?

megvan minden. nagyon jó minden, nagyon ügyes voltam. nagyon jó pontjaim vannak, biztosan bekerülök. 

és most már "mindenki nyugodjon le a picsába."
főleg én.

picmix #2 - patterns & montages ;

hiányoznak a nyalókáim általánosból.

i swear ez volt a minta T.O.P egyik öltönyén.

nem is szeretem az ananászt. just the idea of it. it's funky.

roses, bel air, take me there ;

annyira nyarat akarok és szabadságot, hogy képes lennék most azonnal los angelesbe költözni. és biztos vagyok benne, hogy lakni akarok californiában, lehet bejárom a környéket majd, mert sanfran is a listámon van, de most azt akarom, hogy süssön a nap és szabadon mászkáljak és legyen opció, hogy mikor hova megyek, hogy idegenek vegyenek körül és mégis otthon érezzem magam. kicsit az van most velem, mint nemrég budapesttel. és most be is fogom érni vele, de la is biztosan a "cities i want to live in" listámon. amit meg egyszer megcsinálok majd rendesen is, szép képekkel és pontos indoklással. aztán összeszámolom, mennyi időm lesz mindezt megvalósítani életem során. wish me luck. 

[ ja amúgy érettségi update: i'm quite chuffed. így gyönyörűen felvennének de még szóbelik. pf. ]

music of the week ;

i'm going backwards through time at the speed of light. i'm yours, you're mine. two satellites, not alone, no, we're not alone. a freeze-frame of your eye in the strobelight, sweat dripping down from your brow. hold tight, don't let go, don't you let me go. 
and i never was smart with love, i let the bad ones in and the good ones go. but i'm gonna love you like i've never been hurt before. i'm gonna love you like i'm indestructible. your love is ultramagnetic, not again it's taking over. this is hardcore, and i'm indestructible.
hands up in the air like we don't care, we're shooting deep into space. and the lasers split the dark, cut right through the dark. it's just us we ignore the crowd dancing, fall to the floor. beats in my heart, put your hands on my heart.
and i never was smart with love, i let the bad ones in and the good ones go. but i'm gonna love you like i've never been hurt before, i'm gonna love you like i'm indestructible.

what about no.

visszanéztem a decemberi firkáimat. gondolatokat amiket ki kellett írnom magamból, de nem találtam rá platformot. egyszerűre fogva, még csak nem is wordbe írtam, hanem jegyzettömbbe. szeretek jegyzettömbben írni dolgokat. nem vonja el a figyelmem a sok dolog amivel kiszínezhetem mit írok. ezeknél tényleg az a lényeg, hogy mi van a szavak mögött.
le vagyok nyűgözve a fogalmazási képességeimen és a választékos szóhasználatom is elismerésre méltó. még a végén alapjául fognak szolgálni a valamikor megjelenő könyvemnek. megérné írni egyet. megérné írni. írni. 

de nem is ez a fontos. nem is tudom, mi a fontos jelenleg, de megint itt van ez a hülye érzés a gyomromban és kettős érzések a dologgal kapcsolatban és egyszerre sírok és nevetek. nem vagyok ilyen mennyiségű érzelemre felkészülve így az érettségik közepette. nem ér. nagyon nem ér.
de "már csak magam alatt ásom a fát", szóval teljesen lényegtelen. 

könyvnek jó. valóságnak annyira nem.

conclusion. ma is megragasztotta a szemüvegem. ♥

két szék között az asztal alatt ;

már nem vagyok gimis. még nem vagyok egyetemista. érettségiztem is már, de még fogok is. veszprémi leszek, míg folyik a vérem, de mehetnékem van. tegnapelőtt szülői engedéllyel "felszöktem" sárihoz budapestre. és olyan jó volt. friss volt, pörgős volt, mindig volt mit csinálni, hova menni.

aztán hazajöttem és minden vissza. nem akarok nagyon a lakásból kimenni. nem akarok öt perc alatt nyolc ismerőssel összefutni a belvárosban, nem akarok senkivel találkozni. nem akarok a szobámban se rendet rakni.

csak kávét akarok inni és dariat akarok nézni, ami meg az első számú oka lehet annak, hogy így érzek. és morci meg szarkasztikus vagyok. de most az akarok lenni egy kicsit. és vissza akarok menni a mi drága fővárosunkba. azt akarom, hogy mindig legyen mit csinálnom és most úgy érzem, veszprém kifogyott ebből. tegnap este is hazaértem, tombolt a fél vár, de nem értettem miért szeretnék elmenni életem ötezredik vadfruttik koncertjére akár ingyen van akár nincs.

itt mindent megszoktam már és nagyon sok mindent akarok most de még semmit nem tudok.

mert már elballagtam, de még nem vettek fel.

két szék között az asztal alatt ücsörgök és kritizálok mindent. puff.

the great perhaps ;

írni szeretnék, de nem megy. és nem azért, mert nem történik semmi és mert nem érzek semmit, hanem mert túl sok minden történik és túl sok mindent érzek egyszerre. egyszerre vagyok szomorú és feldúlt és boldog is, meg csalódott. és csak sorolhatnám.
itt vagyunk a finishben, amikor a torony csúcsára kéne tenni a díszt, és függönyt kéne tenni az ablakba egy szép virággal. amikor felépítettél valamit és már csak díszítened kéne, csak megadni neki azt a dicső fényt, azt az "igen, kész van, megcsináltuk."

és nem ezt látom, hanem egy buldózert, ami ledönti az egészet. és szomorú vagyok, mert ezt nem mi tettük, ezt mások tették velünk. ezt a világ tette velünk, amiben élünk, és nem érzem felelősnek magunkat miatta. és nem tudok senkit konkrétan hibáztatni. és ez a legrosszabb.

és nem tudok mit írni, csak john greent tudnék idézni látástól vakulásig, főleg looking for alaskat. újra el akarom olvasni, mert az kéne. mert tudom, hogy "the only way out of the labyrinth of suffering is to forgive."